Az alvászavar 5 biztos jele

Az alvászavar 5 biztos jele Az utóbbi évszázadban az autók, a rádió, a repülés, a televízió és az internet megjelenése miatt élettempónk felgyorsult. Sokkal több hatásnak (jelentős részük lényegtelen stresszhatás, „méreg”) vagyunk kitéve, mint őseink.

Ezzel párhuzamosan elsatnyultak a lelki betegségektől megvédő, mély, szeretetteljes családi és baráti kapcsolataink, társas támogatottságunk. És önmagunkra is egyre kevesebb időt szánunk. A belső harmóniát biztosító lelki egyensúly megborult.

Nem véletlenül lett ekkora jelentősége a pszichobiznisznek, melynek, ha széles értelemben fogom fel, része a „fogyókúra ipar”, életmód drogok és a plasztikai sebészeti biznisz is.
 

Lassan siess!


Meglehetősen fárasztó ez az önként vállalt, folyamatos „jelenlét”, „stand by” üzemmód, melyből éppen a JELEN hiányzik. Azt a mindfulness kurzusokon és táborokban akarják elsajátítani a MÚLTon rágódok és a JÖVŐbe igyekvők.

Sokszor úgy érezzük – jól érezzük?, jól érezzük ettől magunkat? –, hogy a főnökünk, a párunk, a családunk, sőt az egész társadalom minden ponton és mindig elvárja tőlünk, hogy kiemelkedő teljesítményt préseljünk ki magunkból.

Az ebből származó zaklatottság már nem csak a munkával töltött óráinkat itatja át, hanem a pihenés és az alvás perceit is. Felmérések igazolják, hogy a „fejlett világban” – inkább: „fejvesztett világnak” nevezném – az éjszakai alvás ideje rövidebb, minősége rosszabb, mint volt nagyszüleink idején.

Miért? Mert ebben a kifordult világban a pihenés, sokaknak megengedhetetlen luxusnak, semmittevésnek tűnik. Ezért nem foglalkoznak kellőképpen se az alvás fizikai körülményeinek (megfelelő ágy, matrac, ágynemű és paplan-párna), se az elalvás előtti időszaknak az optimalizálásával. Legtöbbször nem figyelünk oda arra, hogy lelassuljunk és lenyugodjunk ágyba bújás előtt (alváshigiéné).
 

Miből tudhatjuk meg egészen biztosan, hogy alvászavarban szenvedünk?


♦ Fáradtabban ébredünk, mint ahogy lefeküdtünk. Az éjszaka visszatekintve borzasztó hosszúnak tűnik, és sokkal inkább gyötrelmes, mint élvezetes. Ez az állapot gyakran együtt jár a fizikai törődöttség-érzéssel is, azaz, ha ilyen éjszakákat töltünk el, reggelre gyakran elalusszuk a nyakunk, fájnak az ízületeink vagy fejfájással kelünk.

♦ Az éjszaka folyamán legalább kétszer-háromszor felébredtünk. Ha csak vécére kellett mennünk, az is számít, a mélyen alvó nem ébred fel a félig telt hólyagra.

♦ Rendszeresen a lefekvés után, csak órákkal sikerül elaludni, vagy hajnalban felébredünk, és hosszan forgolódunk a fekvő helyen.

♦ Ha olyan felületesen alszunk, hogy minden neszre felébredünk, az azt mutatja, hogy képtelenek voltunk ellazulni és a pihentető álom karjaiba omlani.

♦ Ha nappal fizikai tüneteket, testi panaszokat okoz a túlontúl kevés és nem pihentető alvás. Szédülés, remegés, pánikrohamok, megnövekedett reakcióidő, koncentrálási képtelenség stb. tartoznak a tipikus jelek közé.
 
 

Alvászavarral kapcsolatos önkitöltő tesztek, azonnali értékeléssel:

 

♦  ALVÁSZAVAR teszt | INSOMNIA teszt

♦  NAPPALI ALUSZÉKONYSÁG kérdőív - EPWORTH skála




Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, kérem, ossza meg a Benzo Blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...

 Kapcsolódó anyagok
Bejegyzések
 Hozzászólások
Hozzászólás szövege
Ellenőrző kód